Löw Immánuel a rabbi, aki a szegedi gettóból egy vagonban a budapesti gettókorházba eljutott, egy fennmaradt legenda szerint Scheiber Sándortól, kedves tanítványától, egy üvegben egy kevés levest kapott. Az immár vak, lesoványodott, gyenge, 90 esztendős öregember hálásan köszönte meg az ajándékot. És arra utalt, hogy ez jóval nagyobb ajándék, mint azok az apró betűs közlemények melyeket Scheiber küldött neki. Löw Immánuelt elébb Scheiber temette el Budapesten, majd az újratemetésén is jelent volt Szegeden. 1947 július 20.-án a szegedi városházán emlékbeszédet mondott Löw Immánuel és a zsidó néprajz címen. És éppen Scheiber volt az, aki felhívta a figyelmet a Biblia növényei című (Die Flora der Juden) könyv fontos részleteire. Scheiber emlékeztetett rá, hogy a Flora legérdekesebb fejezete az áldomás története, vagy az, hogyan írta le Löw Immánuel a szédereste eredetét a római lakomákból. Szerepel ebben az elemzésben a magyar történelem is, Jókai és Mikszáth idézetekben. Javarészt felfoghatatlan, hogy Löw Immánuel, Horthy börtönében kezdte írni a Die Flora der Judent.